Magyarországi Lovagrendek Találkozója
2010. július 17. (szombat) 10 órától kb.14 óráig
Magyarországi Lovagrendek Találkozója
(részletes program)
Történelmi zászlók elhelyezése
9.50
Gyülekező
Kuruc Tárogatók
10.00
Ünnepélyes felvonulás
10.10
Ökömenikus áldásosztás
10.20
Ünnepélyes bemutatkozás
Elvonulás
10.30
Angyaltánc: Aminah Náda
10.40
A Diósdi Lovagok Harci bemutatója
11.10
Kuruc Tárogatók kiskoncertje
11.25
A Kóborlovagok bemutatója
11.45
Aminah Náda tánca
Lovagi Játékok 16 órától
Lovagi Játékok július 17-én 16 órától
A Lovagi Játékok alkalmával a Diósdi Lovagok középkori hadibemutatóján vehetnek részt a vendégek, melyen hajítófegyverek, íjászat-és számszeríjászat, lovagi összecsapások, bajvívások, stb. bemutatóit tekinthetik meg, mely után is beöltözhetnek lovagi ruhába és kipróbálhatják magukat a lovagi harcművészet területén.
19 órától
A Cseszneki Várban, július 17-én (szombaton) 19 órai kezdettel Várdalnoki Esték: A XV.-XVI. század dalai, zenéi című program kerül bemutatásra, melyen Balogh Péter kobzon játszva, ill.Gál Hedda énekesnőt kísérve ismerteti meg az érdeklődőkkel a régi idők zenéit és dalait.

A faluba, pontosabban a Cseszneki Várba várják a szervezők a Magyarországon működő Lovagrendek képviselőit, ill. a nagyközönséget az elsőként itt megrendezésre kerülő Magyarországi Lovagrendek Találkozójára. A történelmi és nem történelmi Lovagrendek egyaránt meghívást kapnak ezen eseményre, hogy személyesen ismertethessék meg, mutathassák be a vendégek számára kitűzött céljaikat és tevékenységüket, ráirányítva a figyelmet napjainkban is a karitatív tevékenység fontosságára.
Természetesen egész napos rendezvényről lévén szó, lovagi játékok és bemutatók valamint egyéb, a lovagkort idéző programok is bemutatásra kerülnek a Cseszneki Várban ill. a közvetlenül a Vár előtt kialakított Bajvívótéren.
Belépőjegyárak:
Ennél a programnál nincsen időponthoz kötött kedvezmény, tehát egységesen:
6 éves korig ingyenes,
6-14 éves korig 1 000.-Ft,
14 éves kortól 1 600.-Ft a belépőjegyek ára.
Interticket jegyirodák listája letölthető >> itt.
Üdülési csekk, kultúra utalvány elfogadó helyek listája >> itt.
TEX irodák listája letölthető >> itt.
Ticketpro jegyirodák listája letölthető >> itt.
Ticketportal jegyirodák listája letölthető >> itt.
Az idei CSESZNEKI NYÁR mindegyik programján - fakultatív jelleggel - megkóstolható lesz a helyi gasztronómia csúcsát képező Cseszneki Kemencés Csülök, melyet ízletes körettel, savanyúsággal, vörös borral vagy házi készítésű bodza szörppel kínálnak, és amely igazi kulináris élvezetet nyújt minden éhes, a programok megtekintésében megfáradt vendég számára.
A pazar szépségű Cseszneki Várban és a több mint 7 000 vendég befogadására alkalmas "Kőbánya" Szabadtéri Színpadon megrendezendő programokon az idén is sok szeretettel várják a visszatérő és az új vendégeket!
A csodálatosan változatos Bakonyi táj, a természet közeliség, a jól jelzett turista útvonalak, az egész évben, minden nap látogatható Cseszneki Vár, a vendégszerető Csesznekiek, a falusias körülmények, a már több tízezer látogatót idevonzó CSESZNEKI NYÁR programjai bizonyítják: érdemes Csesznekre jönni!
Információ:
Cseszneki Programiroda
H-8419 Csesznek,Vár út 51.
T./f.: +36 88 436 110 Mobil: +36 30 44975 47
E-mail: info@csesznekinyar.hu
www.csesznekinyar.hu
>> Légifotók a várról
>> Fotók a várról
>> Rekonstrukciós elképzelés
Ajánlja a cikket ismerősének |
Nyomtatható verzió |
Cikk tetejére