Mindig is úgy éreztem, hogy a vár egy édesanyához hasonlít. Ha bent állok a vár közepén, érzem, ahogy körülölel, megvéd. Hihetetlen biztonságot és nyugalmat áraszt. Mindennap felmegyek legalább egyszer. Szükségem van a találkozásra.

Cseri Péter | Népszabadság | 2009. április 22.

Nagy Ferenc nehezen tudja szavakba önteni, hogy mit érez a cseszneki vár iránt. Az biztos, hogy erős a vonzalom. Nem volt mindig így, hiszen hosszú évekig járt el úgy a falak alatt, mint bármelyik cseszneki lakos: csak távolról csodálta a romokat, de az elhanyagolt dzsumbuj egyáltalán nem vonzotta. Tizenöt évvel ezelőtt ugyanis a történelmi emlékhely még nem volt látogatható, a falakat benőtte a gaz, mindenhol életveszélyre figyelmeztető tiltó táblák sorakoztak. Manapság évente több mint harmincezer látogatója van a cseszneki várnak.

A változás elsősorban Nagy Ferenc várkapitánynak köszönhető.

Ő volt az, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve 1997-ben bekopogtatott az akkori Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, és megkérdezte, üzemeltethetné-e a várat, ha cserébe vállalná a rendbetételét és a felújítását.

- Első ránézésre valószínűleg nem tűntem szélhámosnak, úgyhogy adtak egy esélyt - emlékszik a kezdetekre Nagy Ferenc. - Egyéni vállalkozóként öt évre megkaptam a cseszneki vár üzemeltetői jogát. Elégedettek lehettek a munkámmal, mert később már egy hosszú távú szerződést kötöttek velem, azaz 2014-ig még biztosan én irányíthatom a várat.

Mi késztethette az akkor 41 éves férfit arra, hogy belevágjon egy kockázatosnak tűnő vállalkozásba? A gyógypedagógus diplomával rendelkező Nagy Ferenc a hetvenes években költözött a környékre, a szomszédos bakonyoszlopi diákotthonban lett nevelőtanár, ahol huszonegy évig dolgozott. A rendszerváltozás hajnalán tanári fizetése kiegészítésére előbb egy utazásszervező vállalkozásba fogott, majd az összes pénzét befektetve megvásárolta a cseszneki vártól néhány száz méterre található, használaton kívüli kőbányát. Merész tervei szerint kulturális rendezvényekkel szerette volna rentábilissá tenni a kőbányában kialakított szabadtéri színpadot.

- A faluban őrültnek néztek, de a családom is aggódott: egymás után vettem fel a hiteleket a vállalkozáshoz, és évekig nem látszott, hogy megtérülhet-e a befektetés - mondja Nagy Ferenc. - Az első koncerteket 1993-ban tartottuk a kőbányában, majd évről évre bővült a kulturális program. Ekkor támadt az az ötletem, hogy a vár turisztikai vonzerejét kihasználva a szabadtéri színpad látogatottságát is növelni lehetne. Ám ahhoz valamit tenni kellett a romhalmazzal.

Tény, hogy a vár és a kapitánya sokat köszönhet egymásnak. A várra például az elmúlt évtizedben több mint kétszázmillió forintot költöttek: a kincstártól és a különböző pályázatokon nyert pénzekből eddig a vár látogathatóvá tételére, közművesítésére, falainak és tornyainak a helyreállítására futotta. A munkák előkészítése és levezénylése Nagy Ferenc feladata volt. Neki viszont a várturisták számának emelkedésével nyereségessé vált a rendezvény-szervező vállalkozása.

A várkapitányi titulust alig néhány éve használja. Persze csak "kifelé", a faluban senki sem szólítja így az egykori gyógypedagógust. Ám, ha tárgyalni kell, ha vendégeket fogad, ha pályázatokat ír, ha egy utazási kiállításon vagy egyéb fórumon képviseli Cseszneket, ragaszkodik a címhez.

- Ez csupán marketingfogás, semmi más, hiszen mégiscsak szebben hangzik, mint az, hogy várüzemeltető - állítja Nagy Ferenc. - A közelmúltban csináltattam magamnak egy középkori várkapitányi ruhát, de persze csak a rendezvényeken viselem.

A cseszneki lovagvár hat évszázadon át, a XIX. század elejéig meghatározó szerepet játszott a környék életében. Az évszázadok során több nemesi család, így a Garaiak és az Esterházyak kezén is megfordult. Az utóbbiak egy barokk várkastéllyá építették át, ám az 1700-as évek végén mégis kiköltöztek a főúri életmódra alkalmatlanná vált épületből. Az üresen maradt vár - amelyet egy földrengés, majd egy tűzvész rombolt le - a második világháború után az állam tulajdonába került, előbb egy állami erdőgazdaság, majd a kincstár kezelte - Nagy Ferenc színrelépéséig.

Megkérdeztük a csesznekieket, mit szólnak a várkapitány tevékenységéhez. Abban mindenki egyetért, hogy nélküle még mindig ugyanaz a romhalmaz állna a várhegyen, mint régen. A helyiek azt is elismerik: Nagy Ferencnek köszönhető, hogy Csesznek visszakerült az ország turisztikai térképére, az elmúlt években sorra nyíltak az új vendégházak a környéken, a kulturális rendezvények pedig alkalmanként sok érdeklődőt vonzanak a faluba. A legjobban mégis amiatt tisztelik a kapitányt, hogy saját maga végzi a vár körüli munkák jelentős részét.

- Olyan vagyok, mint egy gondnok, én nyírom a füvet meg a bokrokat, gereblyézek, összeszedem az eldobált szemetet, falat rakok - mondja Nagy Ferenc. - Régebben főként kötelességből tettem, ma már inkább szerelemből. Örülök, hogy mindennap van valami okom rá, hogy felmenjek a várba.

Ma már szertartása is van a napi látogatásoknak. Amikor erről kérdezem, Nagy Ferenc hirtelen szemérmes lesz. Csak nehezen vallja be, hogy amikor körbemegy a várban, mindig megsimogatja ugyanazt a négy sziklát. Aztán megáll a vár közepén, és mintegy imaként elmormolja ugyanazt a mondatot: "Őrizz, hogy őrizhesselek." Arról nem árul el semmit, hogy a vár válaszol-e valamit a kapitányának.

Forrás: Nol.hu

Csesznek.lap.hu | Várbarát.lap.hu